A kecskék és én
Egyszer csak rájössz, hogy tanyán szeretnél élni, távol a világtól

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Kezdődik. Már lehet ilyen hirdetéseket találni:

Eladó 30 db fejőskecske (jelenleg hasasak) darabonként 13000 Ft-ért, vagy borjúcsere érdekel. Érdeklődni: ……..-es számon egész nap. Takarmányhiány miatt sürgős!!!

Az égbe szöktek a takarmányárak, eddig 3000 forint volt egy mázsa kukorica vagy búza, most a kukorica 8000, a búza 6000, és ha csak a magam hét kecskéjét veszem alapul, ha minden nap fejném őket, akkor egy hét alatt megennének egy zsákkal, ami annyit jelent, hogy négy hét alatt két mázsa takarmányra lenne szükség. Most leredukáltam a fejést, kétnaponta fejek, feleannyi takarmány fogy, a tej meg apad rendesen, mert ez törvényszerű, ha nem fejed, nem is termel. Ördögi kör.

Ott, ahol a fenti hirdetést láttam, megjelent egy másik, üzenet az előzőnek: a takarmányt nem ősszel kell megvenni, amikor már döglőfélben vannak az állatok. Bölcs tanács, persze, ha ez csak a szándékon múlna, akkor biztosan minden kecskésnél már nyár végén tele lenne a hombár gabonával. Aki kecskét tart, elsősorban azért teszi, hogy a családjának meglegyen a teje és a sajtja, és azért tart többet, mert abban bízik, hogy a fölösleget el tudja adni, és abból fenntarthatja az állatait. Ha nem megy az üzlet, akkor a kutyák eszik meg a sajtot, és lassan veszteséges lesz a vállalkozás. Amennyiben még egy ilyen árrobbanás is bejön, nem nagyon lesz más választása, mint hogy levágja vagy eladja őket, mert éheztetni mégse ildomos az állatokat.

Persze ez nemcsak a kecskékkel van így. Hallottam, hogy a malacokra nem volt az idén kereslet, hiába hordták a piacra, akármilyen olcsón kínálták, nem vette meg senki, mert ha kiszámítja, mennyi takarmányra van szüksége ahhoz, hogy fölhizlalja, rájön, hogy kész ráfizetés az egész. Mondják persze azt is, hogy aggodalomra nincs ok, mert majd jönnek dél-Amerikából a csirkék és a disznók, ott sokkal olcsóbban tudják előállítani a húst, kár is lenne nekünk vesződni vele. A tejet meg ugyancsak megvesszük más országból – egy tapasztalt agrárszakember mondta, hogy járt lengyel és szlovák tehenészetekben, vett is onnan borjút, de olyan lepra körülmények közül hozta, hogy csak egy hónap karantén után merte összeengedni a sajátjaival. Érdekes. Ott nem érvényesek a szigorú EU előírások? Nálunk lassan ebbe pusztul bele a mezőgazdaság, mert annyi a tilalom, annyi a fölösleges szabály, hogy képtelenség betartani, vagy aki betartja, az a hideg vízre valót se keresi meg. Mindez persze a mi érdekünkben, hogy szigorúan ellenőrzött termékek kerüljenek az üzletekbe, mégis jönnek a bizonytalan eredetű, lejárt szavatosságú szemetek, amelyekről csak akkor derül ki, hogy veszélyesek, amikor már megettük.

Kinek jó az, ha tönkremegy a mezőgazdaság? Kinek jó az, ha az emberek nem tartanak állatokat a háztájiban? És főleg: ha lassan semmit se termelünk, miből vesszük meg azt, amit mások nálunk sokkal olcsóbban ugyan, de mégiscsak pénzért állítanak elő?

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 74 komment érkezett ()

1. Gigi
2007. 10. 17. 9:24

A jó édes nénikéjüket nekik. Azt hallottam annak idején, hogy az Unió szépen megfojtja a magyar mezőgazdaságot, hogy legyen újabb felvevőpiaca. De nem hittem el. És most mégis????? Ilyenkor a tehetetlen düh kavarog az emberben.
Már tanyára se érdemes költözni.
Azért azt megkérdezem: miért ilyen engedelmesek a magyar parasztok? Miért nem szarják le (bocsánat) az EU-s rendeleteket? És miért nem csinálják, ami nekik jó? És a lengyelek miért igen? Miért tehetik meg???

2. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 9:52

nem lehetnek engedetlenek. ott volt a zalai eset a kullancsos kecskével. azóta is nagy csönd van róla, pedig itt-ott nyilatkoznak hozzáértők, hogy a tej nem viszi át a fertőzést, illetve úgy megy át, mintha kapott volna egy védőoltást, kicsit beteg, de kialakul a védettség. nem is halt meg senki, enyhe lefolyású volt - inkább ezen lenne érdemes gondolkodni, hogy a kecske erre is alkalmas lenne, mert pl ha parlagfüvet legel, ellenanyagot jelenít meg a tejében, és az allergiásokat gyógyítja. a madárinfluenzával ugyanez volt a helyzet, sok hűhó semmiért, kiirtottak töméntelen sok állatot, pedig nem is volt madárinfluenza. ha egyet gondolnak, sorra járják a kecskéseket, birkásokat, és ahol nincsenek füljelzővel ellátva az állatok (pl nálam se), ott a helyszínen leöldöshetik az egész állományt. ennek a fele se tréfa ám.

3. lord
2007. 10. 17. 10:06

„két naponta fejek, fele annyi takarmány fogy”.
Kedves petra !
Ha jól értem, levetted a takarmányadagot?
Tél jön, az állatoknak most „energiára” van szükségük. Már nincs zöld, amit legelnének, teljesen a takarmányra vannak utalva. A mellet még hasasok is.
Nem hiszem, hogy most nagyon szabadna spórolni a takarmányon.

4. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 10:16

lord, akkor kell nekik a takarmány, amikor fejősök, mert az viszi el a legtöbb energiát. a hasas kecskének elég a széna, most még van fű a kertben, legelnek egész nap, no meg a szomszédok rém rendesek, talicskaszám hordják nekem, amit kiszednek a kertből: káposztát, kukoricaszárat, hullott almát, szóval most még elvagyunk. aztán a széna-szezon jön, hát abból is elfogy majd vagy hat bála, még nem mertem felhívni azt, akitől mindig veszem a szénát, hogy idén mennyiért adja, tartok tőle, hogy annak is megugrott az ára az aszály miatt.

5. Gigi
2007. 10. 17. 10:21

Te jó ég, Pettra, most látom, a kommentem milyen lett, sok entert nyomtam, bocs.

Igen, szomorú ez,de vajon miért nyírjuk ki mi, magyarok sajátmagunkat? Pancserizmusból???

6. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 10:23

nem tudom, talán túlságosan is meg akarunk felelni. tényleg érthetetlen, persze ezek nem mi magyarok vagyunk, összességében, hanem egy szűk réteg, akik a hiábavalóságokat is ránk akarják kényszeríteni.

7. lord
2007. 10. 17. 10:37

Hááát nem tudom.
Ha a szomszédok is kisegítenek, az jó dolog.
Nekünk nem voltak ilyen szomszédaink, mi télen inkább szemen tartottuk az állatokat mint szénán.
A te kecskéidről van szó.

8. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 10:46

lord, ez nem spórolás ez esetben, a szakkönyvek szerint is így van. télen a kecskének széna kell, víz és só. ha sok takarmányt kap, attól elhízhat, ami nem jó az elléskor. a kecske kérődző, neki nem elég, ha egyszer jóllakatod, folyamatosan majszol, aztán visszakérődzi, a szemestakarmány, ha csak azon tartjuk, még bajokat is okozhat. most már három éve kecskézek, az eddigi teleken is így csináltam, és nem soványodtak le. naponta kétszer meg kell rakni nekik a szénarácsot, és azon elvannak. ha kapnak szemest is, persze, hogy megeszik, de nem tesz jót nekik.

9. jano52
2007. 10. 17. 10:58

Jó reggelt! Sokat törtem a fejemet én is azon, hogy mi a jó nekünk az EU-ban, de nehéz erre a kérdésre jó választ találni. Most megint tanultam valamit. Nem a pozitív oldalt gazdagította ez az eset sem. Igaza van Giginek, miért kell minden ostoba szabályt betartani, amikor nyílvánvaló, hogy ezek a szabályok is csak azoknak a termelőknek kedvez, ahol egyébként a támogatási rendszer is megfelelően működik. Ha drága a takarmány, akkor meg kell fizetni, de ha nem akarjuk tönkretenni a gazdálkodóinkat, akkor az államnak kötelessége a támogatásokon keresztül kompenzálni. Korábban, nem voltam híve a korlátlan támogatásnak (most sem vagyok), de annyi hazugság, mellébeszélés, félrevetzetés volt eddig a mezőgazdasággal kapcsolatban, hogy nem vettük komolyan a problémákat, nem is láttuk. Az élet minden területén látni a pusztulást, az értékek elvesztését. Nehéz így jó döntéseket hozni, szinte lehetetlen.

10. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 11:10

ha lennének tartalékaink, akkor nem lenne olyan nagy a baj, de hát nincsenek. a mezőgazdaságban pedig főleg vannak szűk esztendők, és erre illene gondolni, már amennyiben szeretnénk mezőgazdaságot. ha nem, az más kérdés.

11. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 11:11

hoppá, ez félreérthető volt. nem úgy gondoltam, hogy a kistermelő tartalékoljon, mert neki nincs rá lehetősége, többnyire csak annyi pénze van, hogy azt megvegye, ami éppen szükséges. állami feladat lenne a tartalékolás. nemcsak gázból és üzemanyagból.

12. Gigi
2007. 10. 17. 12:13

Nem volt félreérthető. Én viszont azt mondom, nem kellene még az állami támogatás se, csak ne csapnák agyon a gazdákat a sok megszorítással, hagyni kellene élni az embereket. A magyar paraszt szorgalmas, élelmes, de túlságosan jámbor és törvénytisztelő.

13. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 12:17

nálunk ebben a hónapban tárgyalja az önkormányzat a helyi állattartási rendeletet. néhány évvel ezelőtt ugyanis kitalálták, hogy semmiféle állatot nem szabad tartani, még tyúkot se, aztán most összefogtunk néhányan, volt aláírásgyűjtés, majd kiderül, mit döntenek a nagyok. hiába lennének ötleteid, hiába lennél szorgalmas, ha megakadályozzák.

14. Gigi
2007. 10. 17. 12:40

Hát épp erről beszélek, Pettra. :(

15. jano52
2007. 10. 17. 14:22

Most sajnálom csak igazán, hogy nekünk nincs olajunk. Nem lenne itt baj a mezőgazdasággal. Ahogy egy klasszikuk mondta: "Ha nem lenne iparunk, akár mezőgazdasági ország is lehetnénk."

16. jano52
2007. 10. 17. 14:22

Klasszikuk=klasszikus (Freud)

17. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 14:46

szerintem mi megtaláljuk az abszolút lehetetlen megoldást: se ipar, se mezőgazdaság. majd a turizmusból megélünk.

18. jano52
2007. 10. 17. 16:02

Megélnénk, ha lenne mit mutogatni. De lassan, már az se lesz.

19. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 16:11

ha megvalósul a hajléktalanok sátras elhelyezése, akkor azért arra jönnek majd a külföldiek, mert olyat még nem láttak...

20. izomagyu
2007. 10. 17. 16:31

tudod pettra, most elsőre fura lesz, amit írok, de ezt érzem a kisvállalkozásunkkal is
drága lett az alapanyag, nem tudjuk érvényesíteni, mert fogy a fizetőképes kereslet, embereket küldök el, visszafogom a termelést, de mi lesz ennek a vége?

21. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 17. 16:36

ennek csak az lehet a vége, hogy előbb-utóbb feladjuk, mert önmagunk ellen mégse csinálhatjuk. te nem csinálsz több süteményt, én eladom a kecskéket, a dolgozóid majd segélyt kérnek. mi azért döntünk így, hogy ne járjunk rosszul, de a kérdés az, hogy ki jár jól ezzel?

22. Gigi
2007. 10. 18. 0:09

No ez jó kérdés. Nagyon jó!

23. Gigi
2007. 10. 18. 0:16

De milyen izéség már, hogy Fülepke nem csinál több süteményt. :(

Te meg eladod a kecskéket. :(

24. kapitanyg
2007. 10. 18. 0:37

19-re: no, a japánok már láttak
www.nol.hu/forum/topic/73050/ - rögtön az elején, a 3. részben.
De érdemes az egészet elolvasni!

25. bicus (látogató)
2007. 10. 18. 1:59

Drága a takarmány, a kecskéket eladja - de borjúcsere például érdekli.
Miért, a borjú mennyei mannából él? Annak kell aztán igazán a takarmány.
Ha összeolvassuk a világ híreit a sajátjainkkal, szörnyű sejtéseink lehetnek. Itten gyerekek világgazdasági válság van kialakulóban. Több elemző egybehangzó véleménye szerint bekövetkezhet, hogy az USA gazdasága jövőre megroggyan, s az is megtörténhet, hogy a dollár elveszíti szerepét a nemzetközi elszámolásokban is, nem csupán a pénzpiacon.
A nemzetközi helyzet a piacokért folytatott harcokkal, a gazdasági fejlődés visszaesésével, a hatalmas munkanélküliségi rátákkal, az energia problémákkal, a nagy államok hatalmi versengésével, a fegyverkezéssel, a már folyó helyi háborúkkal és a készülődőkkel, a közel-keleti, a kisázsiai, a közép- és kelet-európai nemzetiségi villongásokkal - kísértetiesen emlékeztetnek mind az I., mind a II. világháború előzményeire, modernebb kiadásban.
Nem akarok vészmadárkodni, de ebből még baj is lehet. Nagy baj.
Sajnálnám a kecskéket, ha félniük kellene a bombázásban. Nagyon zajos tud lenni. Hallottam eleget.
Ez azonban nem oldja meg azt a problémát, hogy most kellene enniük a kecskéknek. Tudom. Veled érzek, Pettra, hidd el. Én lassan már a kutyáimnak se tudok rendes ennivalót venni.

26. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 18. 6:03

szerintem a borjút menten levágja, nem fogja etetni. minthogy borjút keres, megkötés nélkül, mindegy, hogy bika vagy nem. a hűtőben már nem kér enni.

27. dmolnar (látogató)
2007. 10. 19. 17:55

Drága a takarmány, hogyne lenne drága, mikor Európában kevés termett belőle (itthon azért nem annyira kevés) és annyit adnak érte, amennyit a termelő nem szégyell elkérni. Ez persze Pettra kecskéit nem érdekli, mert ők enni akarnak... De ez meg a magyar termelőket nem érdekli, mert ők meg sok pénzt akarnak keresni. És azt hiszem, ez így is marad, hiszen a létesülő bioerőművek és bioethanol gyárak mind, mind a takarmányt fogják "fogyasztani". Szép lassan ideje lesz átgondolni az állattesnyésztőknek a hogyan tovább kérdéskört. (Le merem tenni a nagyesküt, hogy valószínűleg csak a nagy állatartó gazdaságok azok, amelyek képesek talpon maradni- mármint gazdaságosan). Sajnos jó tanácsom nincs. Mert lehet, hogy vígasztal a tudat, hogy azért Békésben lehet még kukoricát venni ötezerért, csak ugye azt onnan el is kéne hozni...

28. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 19. 18:19

hát ez az, a fuvar nagyon megdrágítaná. persze lehet, hogy tőlünk keletebbre nem volt ekkora ínség, és olcsóbb a gabona, de hát én nem tudok szerezni. szépen elapasztom a kecskéimet, aztán átállunk a szénára, hát az se könnyű eset, még szerencse, hogy van egy kecskés jóbarát, neki sok kecskéje van, meg saját kaszálója, és ha senkinek nem ad szénát, nekem akkor is. hála az égnek. ma vagy holnap hoz egy fuvart, az megnyugtat engem is, meg a kecskéket is.

29. kalimpa
2007. 10. 23. 9:02

pettra annyira szeretlek és annyira bánt ez7 az egész szemétség!
Vajon hogyan csináljáők a Hollandok?

30. pettra (szerkesztő)
2007. 10. 23. 10:16

nem tudom, kalimpa, de erősen gondolkodom most már, hogy valamerre el kellene innen tűnni.

31. dmolnar (látogató)
2007. 10. 24. 12:49

29-re. Hogyan csinálják? Igen egyszerűen (bár mellesleg megjegyzem, ott is felment a takarmány ára, méghozzá elég durván). Nos ott párszáz éve nem akarják tízévenként megreformálni a mezőgazdaságot, hanem hagyják úgy működni, ahogy az annak jó. Nem adnak támogatást se narancsültetvényre, se őszibarackosra, mert úgyse terem meg, ellenben van sok jó legelőjük, azon meg tehenek. És hát persze némiképp szerencséjük van, mert aszály ottan nemigen van.

32. Mezőgazdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 10. 18:04

Bizony elszomorító a magyar mezőgazdaság helyzete! Én már csak tudom 20 éve gazdálkodom! Számomra a kecske a legértékesebb állat a sok jó tulajdonsága miatt. Vettem is egy néhányat de pár év múlva azt kellett észrevennem, hogy 98 anya + szaporulata és 12 bak szaladgál az udvaromon! Elsősorban kedvtelésből tartottam őket, tejüket és abból készűlt termékeket családomközt, szomszédoknak, barátoknak szétosztogattam! A gidákat eladni szinte teljes lehetetlenség (jelenleg még 1000 Ft- ért is tudok eladót és 5000 Ft- ért anyákat) tehát bevétel nem igen akad. Az állatokat már 2005- ben el kellett adom az akkor kijött EU-s rendelet miatt, ami azt mondja ki, hogy kecskét kizárólag az tarthat, árusíthat, termelhet tejet aki a kecsketenyésztő szövetség tagja! Ezzel még nincs is gond de ha akad valaki aki veszi a fáradságot (mint én), hogy utána néz mivel is jár és mennyibe kerül mindez menten megüti a buta! A szövetség nagyon magas tagdíjjat szed. Ugy mint egyszeri belépési(5000Ft) és éves tagdíj(3000Ft). Ezek után KECSKÉNKÉNT a következöeket kéri: éves tagdíj 150Ft, állományba vételidíj 200Ft, fülszámmal való ellátás 200Ft, tetoválás 500Ft, és most jön a hülyeség minden 6 hó.-nál idösebb nő ivarú állat 200Ft, hímivarú 150Ft, ivartalanított 150Ft!!! Kérdem én mi a francnak fizessek mégegyszer ivaronként is tagdíjat?!!! És nem csak a kecske az egyetlen állatfaj mely ily idióta szabályok közé szorúl! Lehetetlenség Kifizetődően termelni ilyen korlátok között és takarmány árak mellett! Ami nem az aszály miatt ilyen magas, hanem mert a külfüldi kiviheti az országból és többet ad érete! Ez a szomoró, hogy megteheti! Mint elismert agráros kijelenthetem, hogy a magyar mezőgazdaság tönkremenőben van amiből már NINCS visszaút! Azért nincs mert a nagyfejek nem akarják! Közeli gazdatársaim mind a csőd szélén vagy már benne vannak! Én még könnyen vagyok mert van munkahelyem de aki csak ebből él!???

33. Mezőgazdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 10. 18:20

Kedves Gigi!
Azért nem "szarja le" a magyar paraszt az EU-s rendeleteket, mert ha megteszi és vegyük rögtön a kecskések példáját, amennyiben nem tagok és a felszólítás után sem lép be az összes állatát elkobozzák és leölik, mondván állatorvosilag nem ellenőrzöttek (ha azok lennének muszáj lenne tagnak lenni, mert akkor meg a doki jelenti fel!) és jól megbüntetik 100 állat esetében közel 1000000Ft ra! A másik meg az, hogy a magyar parasztság nem elég, hogy széthúz hanem még egymást írtja! Sorra jelentik fel egymást hisz így könnyen megszabadul a konkurenciától!

34. Hmmmm (látogató)
2007. 12. 10. 18:30


33-ra

szóval úton a nagybirtok rendszer felé?

35. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 10. 19:04

az biztos, hogy úton vagyunk, csak nem tudni, hová. a helyzet a kétségbeejtőnél is kétségbeejtőbb, tényleg nem tudom, mi az, amivel érdemes lenne foglalkozni, és most nem csupán arra gondolok, hogy kifizetődő, hanem amiből nem lesz baja az embernek (pl hogy rávernek nagy büntetéseket valami hülye szabályok megszegése miatt). apropó, dr. habil, melyik most a hivatalos kecskeszövetség, mert több is van, és nem világos, hogy mind legális, vagy van, amelyik nem az?

36. Mezőgazdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 10. 20:02

Kedves Pettra!
Jelenleg létezik és legális a Magyar Kecsketartók és Tenyésztők Országos egyesülete, A Szánentáli Tenyésztők egyesülete, Az Alpesi Tenyésztők Egyesülete! De az utobbi kettő az elsőn belül működik! Jelenleg is folyik a balhé, ugyanis az utobbi kettő és a nem egész hivatalos Búr tenyésztők illetve Núbiai tenyésztők, meg akarják az eredeti(első) szövetséget szüntetni, és egy egységes szövetséget az un. Magyar Kecsketartók és Tenyésztők Országos Szövetsége néven! Ami nehezen megy mert a szokáshoz híven az egyesület vezetői olyan személyek kiknek semmi közük a kecsketartáshoz és féltik a jó kis székükek és az evvel járó honoráriumot!
Az új szövetség minden áron el akarja törülni az óriási tagdíjakat ami megint csak nem tetszik egyeseknek! Szerintük a befolyt pénzt 100%-ig visszaforgatják a gazdáknak támogatás képpen ami ALJAS RÁGALOM ezek miatt lázadom, ugyan is évente kb 2000Ft-ot fizetnek az állattartók kécskénként és támogatást 1235Ft-ot kapnak minden leellett anyakecske után! na hol az igazság és legfőképp hol a pénz????

37. dmolnar (látogató)
2007. 12. 11. 11:26

Kedves Prof. úr. Mélységesen átérzem a felháborodását, de kénytelen vagyok felhívni a figyelmét, hogy próbáljon meg a dolgoknak utána számolni. Mert az ön által leírtakból az derül ki, hogy kecskénkét 1250 forintot fizetnek be, és ebből visszakapnak 1235-öt. Most a maradék 15 forint miatt a nagy lobogás? Nem mintha Pettrán szegényen, meg az ő kecskéin ez sokat segítene.

38. Hmmmm (látogató)
2007. 12. 11. 12:03


Járatlan vagyok a témában, de elgondolkodtató a haszonállatok tartásának szabályozása. Gondolom, megkülönböztetik az étkezési célokat szolgáló, meg az egyéb hasznosítási céllal tartottakat. Valamennyiüknél van étkeztetésükre fordított költség. Aztán a ’szálláshelyük’ költségei, orvosi ellátásuk költségei. Nagylétszámú állatállomány esetén a segítők bérezése.
Kérdés, az értük kapott összeg fedezi-e mindezeket a költségeket úgy, hogy közben a gazdának is maradjon annyi, amire mondható, megéri a velük való fáradságos munkát?

Gyerekkorom falusi nyarai a vonuló tehéncsordákat jelentette, majd’ minden második portán volt tehén. Az árokpart mentén gyalogló libacsapatok is megszokott látvány volt, s mindenütt disznó röfögött az ólakban. S ez az ötvenes, hatvanas évek.
Ma már nem látni vonuló tehéncsordákat. Libacsapatok se totyognak falusi utakon, sőt, egyes településeken nem hallani kakasszót sem.
Mi történik ma másképp, mint 30-50 évvel ezelőtt?

39. Mezőzdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 11. 13:37

Kedves dmolnar!

Elnézését kérem a téves információ adásért, de nem volt fejembe az összes díj amit fizetni kell az egyesület felé! Minden megyének van egy regisztrátora aki elvégzi az állatok bejegyzését, megjelölését! Az én esetemben ez a személy 220Km-re lakik. Természetesen az uti költségét szintén nekem illetve a gazdának kell kifizetni amit kecskénként kell befizetni az egyesületnek: 10állat esetében ki se jön (de ha nem jön akkor mit mondok azoknak kik elkobozzák az állatokat) 20-50 állat esetében 200Ft/db, 50-100 esetében 150Ft/db, 100< állat esetében 100Ft/db! A fülszámokat az egyesület nem engedi, hogy más úton beszerezzem (hol ott van rá mód) csak rajta keresztűl és típustól függően kétszer, haromszor annyiért! És még vannak különböző díjak de bocsássa meg, hogy nem tudok önnek pontosan minden adatot szolgáltatni. Hidje el annak idején kiszámoltam! És azt is legyen szives figyelembe venni, hogy a kecsketartó minden állat után fizet tagdíjat ilyen olyan címeken, de csak a megellett anyák után kap pénzt! De kérem ne értsük már félre egymást ahogy azt manapság mindenki teszi!! A gazdák és jómagam nem azért "lobogunk" mert a be és kifizetések aránya nem eggyezik, hanem mert ugyanazon állat után különböző címen Feleslegesen fizetünk! És ez igen is dühítő!

40. Mezőzdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 11. 14:24

Kedves Hmmmm!

Jelenleg magyarországon nincs olyan Gazdasági állatfaj mely akkora haszonnal tartható, hogy egy 4 tagú család kényelmesen megéljen belőle! Ebben az évben biztos nem. A takarmány ára az egekben viszon a belőle felnevelt állat ára a süllyesztőbe! Pl: egy sertés 1kg élőtömeg előállításhoz 3-4kg takarmányt fogyaszt. Vegyük azt, hogy egy 100kg-os állat megevett 350kg-ot míg ekkora lett. 70ft-os takarmány költséggel számolva ez 24.500Ft. Jelenleg az átvételi ár 286Ft/kg, így 28.600 Ft esne az állatért de ebből 5kg levonás a belsőségekre, holott azt is hasznosítják(- 1430Ft) tehát 27.170Ft-ot kap a gazda. Tehát mard 2670Ft-ja? Hát nem marad mert a 24.500Ft csak takarmányköltség volt és hol van az energia, állatorvos, az állat hízlalásba állításkori értéke, a munkadíj, vállalkozási formától függően TB, adó stb. Ezért mennek tönkre a becsületes sertéstartók! Na meg azért mert Dániából behozott hasított félsertés 290Ft-os áron érkezik be az országba! Hogy lehet ez? Úgy, hogy a dán gazda kap egyszer állatjóléti támogatást db-ként X eurót, ezek után 100%-os EU-s támogatást ami azt jelenti, hogy a leadott állatai után teljes önköltségét mégtérítik + megkapja a pénzét a vágóhídtól is! Nincs ez másképp a szarvasmarha, juh, kecske és baromfi tartókkal se!

41. Hmmmm (látogató)
2007. 12. 11. 15:09


Nem tudok megoldást, csak azt, hogy a sertéscomb kilója szuperáruházban 990 forint, máshol 1100. A különbséget nézve 600-700 forint, ami a vágóhíd és a kereskedők között oszlik meg. Elnagyolva és hozzá nem értőn, kilónként 300 a termelőnek, 300 a vágóhídnak és 300 a kereskedőnek.
Na most, nem mindegy viszont a pénz forgási sebessége, mert a vágóhíd még aznap értékesíti a féldisznót, a kereskedő legfeljebb két nap alatt. A termelőnél meg 8 hónap körüli az értékesítés, ha jól gondolom hozzáértés nélkül is.
Ebből csak azt látom, hogy a termelő mindenképpen vesztes ebben a folyamatban, mert különböző életkorú és súlyú disznók esetében sem tudja leszorítani egy-két napra az értékesítése folyamatát, vagyis a pénz forgási sebességét nem tudja növelni.
Persze mindez csak egy városi gondolatmenete, és nagyot tévedhetek..

42. Mezőzdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 11. 15:29

Nem tévedik kérem! Helyes a gondolat menete. A bökkenő még ott van, hogy van olyan eset, hogy a leadás után még egy hónappal is várja a pénzét a gazda! És nem azért, mert a vágóhíd nem tudja kifizetni, hanem csak egyszerűen visszatartja a pént és forgatja! A termelő eközben kéntelen továbbra is hordani állatait erre a vágóhídra, mert ad egy megeszik a fejét, ad kettő 150kg súly felett az állat másodosztályú amiért nem adnak csak 235Ft-ot! Megoldást ezekre a dolgokra egyszerűen mostmár lehetetlen találni úgy, hogy mindenki jól járjon! Na meg mert a honatyáknak ez nem áll érdekükbe és sajnos teljes mindegy, hogy melyik oldalon ül az a honatya! Mert míg ellenzékbe van nagyon ápolná és kezelné az állampolgárok gondjait, de mihelyt kormányra kerül elfelejti ezt megtenni! A renszerváltás óta ezt szinte minden párt bebizonyította!

43. Hmmmm (látogató)
2007. 12. 11. 16:00


Érteni akkor sem értem. Mert 30-40 évvel ezelőtti emlékeim szerint a sertéseket háztól elszállították, a tejet és a tojást is begyűjtötték. Ez volt a háztáji időszaka.
Ma azt látom, hogy legfeljebb saját magának tart disznót a gazda, de úgy, hogy legalább egyet kimér. Ám többektől hallom, így sem éri meg az önköltség miatt, meg a lefagyasztás miatt. Inkább vesznek kéthetente szuper áruházakban frisset, és így a fagyasztószekrény sem fogyaszt áramot, meg nem kell bajlódni velük.
Ma, egy kistelepülésen jó, ha van egy pár tehén, mert nincs tejátvétel, tojó tyúkot se tartanak öt-hatnál többet, mert nincs aki átvegye a tojásfelesleget, csirkét ha húszat tartanak, és levágják saját fogyasztásra, legfeljebb kétszer-háromszor vágnak egy évben. Itt is magas az önköltség, megszűnt az ingyenes legeltetés, megszűnt a földeken a ’böngészés’ aratás után.
Mindent együtt nézve, a termelőknél és a háztájiknál lévő összes állatállomány darabszáma nagyon kicsi lehet, a magyar mezőgazdaság soha nem látott mélységbe süllyedhetett. Az EU tagság miatt meg úgy tűnik, a padlóról már nem is lesz képes felállni. Magyarország megszűnt Európa éléskamrájának lenni.

44. Mezőzdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 11. 16:47

A háztáji időszaknak szintén az EU vetett véget!
A mai napig megéri illetve érné otthon nevelni és otthonról eladni az állatokat élve vagy feldolgozva! De itt jön közbe az EU. Otthon állatot leölni és abból készűlt terméket értékesíteni csak EU-s engedéllyel lehet! Aminek feltétele a csempézett, higénikusnak mondott vágó és feldolgozó helység stb. Egyszóval minden olyan követelmény amit a kistermelő nem tud megteremteni anyagiak hiánya miatt. Gondolná-e, hogy ha valaki nevel otthon sertést és azt saját célra levágja anélkül, hogy bejelentené a körzeti állatorvosnak bűnt követ el? Ha kiderül megbüntetik! Ilyenkor jönnek a jó szomszédok kik feljelentgetik egymást! Állatot leölni csak vágóhídon szabadna mely rendelkezik EU-s engedéllyel! Még saját célra is! Egyszerűen nevetséges! Amúgy van kereslet az ilyen termékekre és meg is fizetik csak hát a félelem a büntetés miatt ott van!

45. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 11. 18:41

egyik oldalon ott az agyonszabályozás, ami már az agybajjal határos, mert ugyan már, ne szóljanak bele, hogy saját magamnak hogyan ölöm le a disznót meg a csirkét, a másik oldalon pedig a mindenféle szemét árusítása. lehet, hogy azt a zöldes színű húst, amit némelyik bevásárlóközpontban árulnak, eu-s körülmények között termelték éés vágták, de hogy eladni és megenni nem lenne szabad, az biztos.

46. dmolnar (látogató)
2007. 12. 12. 13:36

A saját magad által leölt disznóról szó nincs. Csakhogy amikor a hónapban az ötödik disznót vágod "magadnak" az azért már egy kicsit feltűnő. A megoldás pedig nem a szabályok lazítása, hanem a szövetkezeti mozgalom. A háztáji időszak, amikor a TSZ-től kapott fiatal állományt a TSZ-től kapott (meg részben lenyúlt) takarmányon hízlalta fel a földműves, az tényleg a múltté. De attól még lehet összefogni és vágóhidat, értékesítési szövetkezetet működtetni. Vagy marad a nagybirtok.

47. Állatorvos (látogató)
2007. 12. 12. 17:25

Ugy látszik nincs otthon a témában kedves dmolnar! Elősször is mert valóban renedelet íra elő, hogy állatot leölni csak EU-s engedélyel rendelkező vágóhídon lehet vonatkozik ez minden számos állatra (bizonyára tudja mit jelent). Az megint más, hogy ennek ismertetése és betertása sehol nincs itthon.
Miért van így? Mert a vágóhídra csak orvos által bevizsgált állatot lehet bevinni. Mivel ön nem fogja egyedül elfogyasztani a 120-150kg-os disznóját, mert ad a szomszédnak is belőle, meg ott a család is, így mások egészségét veszelyezteti, még ha maga tudja is, hogy mit nevelt! De bizonyára ezt ön csak akkor fogja nekem elhinni, ha a disznótoron megjelenik egy kollégám és lefoglal minden hús és húskészítmény, mert ön nem tud felmutatni semmilyen igazolást arról, hogy a leölt állat egészséges volt-e. És az mindegy, hogy 1 vagy 5 disznót vágott. És kérem ne vegye sértőnek a hozzászólásom!

48. Hmmmm (látogató)
2007. 12. 12. 17:48


no igen, a megszokás nagy úr.
megszoktuk, hogy a rokonság összejön disznóvágásra, kezdésnek pár pohár bátorító pálinka, aztán a "böllér" végzi dolgát. a vért külön edénybe, kell a véreshurkához, a füstölő előkészítve....
minek ehhez bizonylat? a gazda a biztosíték, őt ismerjük, szeme is hizlalta, meg a moslék, hagyományai vannak a sertéstartásnak és feldolgozásának...
most meg jönnek előírásokkal...évszázadokon keresztül jó volt az az ölőkés, döfés előtt nem volt semmi kábítás meg ilyenek...:)))

49. Állatorvos (látogató)
2007. 12. 12. 18:03

És tudja ez a borzasztó! Mondom én ezt foglalkozásommal és sok kollégámmal ellentétben! Én is ilyen disznótorokon nöttem fel és soha nam volt bajunk, bár akkor nem is volt ennyi állatbetegség. De ennek is az agyon gépesített zárt intenzív tartás az oka! Az állatok megkapják a számukra szükséges hőt, fényt, párát, gyógyszerek tömegét így minek is nekik immunrendszer! Reméljük, hogy ez a semmire se jó EU nem hoz további idióta reneleteket és nem tudja a magyar disznótort kiírtani! Mért ha igen rövid időn belöl nem lesz munkám. Ami már az EU szabályok miatt több mint felére csökkent!!!

50. Hmmmm (látogató)
2007. 12. 12. 18:16


no igen.
mi a disznóhúst nem hirtelen sütjük, pörköltnek sem félig nyersen esszük. vannak hagyományos ételeink, amit egy civilizált fejlett országbeli meg sem enne.
nem szorosan a sertéshez kötve, de hol esznek amerikaiak resztelt májat, szalon tüdőt, körömpörköltet, marhanyelvet, marhacsontvelőt, pacalpörköltet...
barbár nép ez a magyar:))

51. kapitanyg
2007. 12. 12. 19:11

Kutyák, macskák és egyéb házi kedvencek, kedves Állatorvos?
Ahogy sok-sok kollégája...

52. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 12. 19:35

a magam részéről sose szerettem a disznótort, pedig nálunk is régen minden évben volt, sok résztvevővel, már csak azért is, mert a pesti rokonoknak a nagyanyám hizlalta a disznókat, és egyszerre öltél le mindet. mindenki hazavitte a sajátját, meg kóstölót kaptak sokan, a maradékot meg felfüstölték, illetve sok húst lesütött a nagyanyám zsírban, és sokáig onnan volt húsunk, mert akkoriban hűtő még nem létezett. tény, hogy a mi disznóink nem láttak tápot, a tápos világ később jött, amikor pl vettünk csirkéket, és semmi mást nem voltak hajlandóak megenni, csak a tápot...

53. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 12. 19:36

éljenek azok az állatorvosok, akik nemcsak a kutyákhoz és macskákhoz értenek. sajnos, egyre kevesebben vannak.

54. Állatorvos (látogató)
2007. 12. 12. 21:37

Hát kedves kapitanyg!
A város ahol élek 40.000 lelket számlál. És itt valamint a környékbeli 9 kisebb településre 17 állatorvos van közüllünk már csak 5-en hajlandóak a tehén hátsó tájékán babrálni, a disznót császározni, a tehenet szúrcsapolni. Szerintem épp elég a maradék orvos a kutyák, macskák ellátására! Az egyéb házi kedvencekhez, mint díszhalak, papagájok, teknősök, hüllök stb nem ért az állatorvosok többsége és ennek oka, hogy az egyetemen nem tanítják csak a külön erre szakosodottaknak , valamint ezek nincsenek minden ház udvarán! Amúgy meg önszerint, ha nem lesz munkám az olyan marha jó lesz, mert a kérdéssel ugyebár ezt sugaljla?? Hát tudja ha eltünnek a magyar vidék parsztjai akkor nem tudom mit fog a vasárnapi ebédre főzni!? Mert ha a multikból vásárolt szart ammit sorra foglalunk le manapság akkor garatulálok önnek!

55. Mezőzdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 12. 22:00

Úgy látom Tisztelt Hölgyeim, Uraim kezdünk elkanyarodni az eredeti témától!
Egy olyan személy aki nincs benne a szakmában az szerintem ne ajálgasson egy szakmabelinek kiutat a kilátástalan helyzetből! Legfőképp azért mert az a szakmabeli onnan jött ahová maga else jutott!
Viszont egy értelmiségenek nem szabadna ily módon válaszolnia!

Kedves pettra!
Ha valamilyen információra van szüksége a kecskék tartásával, tnyésztésével kapcsolatban, van egy fiatalemer aki 22 éves de már vagy 15 év vannak kecskéi! Ő az egyetlen olyan nagy kecskés azok közül akiket ismerek ki nagyon szívesen megossza tapasztalatait bárkivel, de azokkal főleg kik szeretik a kécskéket!

56. Mezőzdaságimérnök Prof. Dr. habil. tanár (látogató)
2007. 12. 12. 22:16

Ha a google-n beírja azt, hogy 20 éves mezőgazdász Cegléd talál róla egy riportot ami cikk formályában van fent. Csoda érdekes és a mai világban szinte hihetetlen dolgokat fog olvasni de minden úgy van ahogy ott fog szerepelni4

57. Állatorvos (látogató)
2007. 12. 12. 22:32

Prof. úr!
Remélem nem bánja de utána néztem a fiatalembernek én is. Szívesen megráznám a kezét!
Szinte ténleg hihetetlen! Én a pályfutásom alatt ilyen elhivatott személlyel még életemben nem találkoztam! Az, hogy az életben mindenről lemondot fiatalsága teljében csakhogy az állataival lehessen! Én ijen idős koromban buliztam, udvaróltam az meg, hogy ne mehessek nyaralni a szüleimmel vagy a barátaimmal az elképzelhetetlen volt!
Hát én innen kívánok neki az életben minél több szépet, erőt, kitartást, egészséget!

58. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 13. 13:40

eolovastam, köszönöm, nagyon helyes kis fiatalember, bár sok ilyen lenne, mint ő - ha tanár lesz, talán kinevel majd jó néhány magához hasonlót.

59. Csillagjáró (látogató)
2007. 12. 13. 15:19

Azért minden rosszat ne húzzunk rá az EU jogszabályaira.
Több problémát okoznak azok a törvényhozók, akik mindenféle megfontolás és az emberek érdekeire való tekintet nékül vezetik be azokat. Ugyanis eme uniós irányvonalak nagy része inkább ajánlás mintsem jogszabály, magyarul lehetőség van az azon belüli mozgásra.
Ráadásul egy jogszabály annyít ér amennyit betartatnak belőle.
Vehetnénk példát az Osztrákoktól.

60. kapitanyg
2007. 12. 13. 15:49

Kedves Állatorvos, egyrészt örülök, mert nagyjából erre a válaszra számítottam, másrészt bánkódom, mert olyan "sugallatot" is felfedezett a kérdésemben, ami nem volt benne.
Igen. sajnos, lassanként alig lesz olyan állatorvos, aki nem csupán csillogó-villogó rendelőben hajlandó fogadni a pácienseket, hanem képes csizmát húzni és kimenni valahová egy ellő tehénhez...
(Egyébként: Nógrád megye? Csak tippelek...)

61. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 13. 22:36

igazad van, csillagjáró, kár, hogy nem vagy törvéyhozó

62. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 13. 22:39

kapitanyg, nyilván félteértett az állatorvorvos, nem volt semmi sértő abban, amit írtál, nyilván ő túl sérülékeny most...

63. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 13. 22:44

nna. ma vootam örvösnál, megnézte, túl nagy a nyomás, ami vagy azért van, mert még mindig sok benne a gáz, vagy csak úgy, na most kaptam csöppeket, amik csökkentik anyomást, már nem is fáj anyira a fejem, , aztán majd a két ünnep között megyek valamikor. azt megtudtam, hogy egy hónapon belül két műtét nem lehet, mert az egészhségbitzosító nem finamnszírozza - még akkor se, ha a máűsik műtéttől esetleg újra látnék. klassz etgy rendszer, az máre biztos.

64. Gigi
2007. 12. 13. 22:59

Na, már csak ez hiányzott nekem, ez a hír. Ilyet, hogy nem finanszírozza! Azt bezzeg igen, ha egy zakkant (és még nagyon finom voltam) férfi nőnek akarja magát átoperáltatni vagy fordítva!

65. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 13. 23:06

bocsi, finanszhírozza, de egy hónapon belül nem. ők tudják, hogy mioért. az, hogyesetlegf akkor látnnék, nem számít.

66. kapitanyg (látogató)
2007. 12. 13. 23:15

Pettra, tudom, hogy ilyenkor türelemből sincs túl sok az embernek, de majd csak letelik az egy hónap, és akkor lesz műtét! Pihenj, amennyit csak tudsz, és próbálj nem idegeskedni!

67. Gigi
2007. 12. 13. 23:18

Értem, Pettra, értem én. Most mondjam azt, hogy sajnos?

68. dmolnar (látogató)
2007. 12. 17. 12:07

Szia Pettra! No végre egy jó hír. Mármint, hogy javul a szemed. Örülök neki.

69. dmolnar (látogató)
2007. 12. 17. 12:10

47-re (bár nem időszerű). Én nem tudom, az állatorvos úr valóban az e, de az unióban úgy és akkor vágok állatot saját használatra, ahogy az nekem tetszik. Egyetlen kitétel van, a jószágot el kell előtte kábítani. (Ezt se tartjuk be). A tájékozatlanság nem érdem, a félretájékoztatás pedig hiba.. (hogy finom legyek)

70. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 17. 18:07

megtörtént a nagy vizsgálat, persze nem volt könnyű bejutni, vonatok nem jártak, buszok dugig, kisebbik fiam vitt autóval, de sokáig lépésben mentünk, akkora dugók voltak. na mindegy, időben odaértem, és elő vagyok jegyezve január 17-re műtétre, valami egészen szuper technikával csinálják, nem lesz semmiféle szem köré adott injekció, csak cseppekkel érzéstelenítenek, és állítólag semmit sem fogok érezni, ráadásul ez a módszer a korábbi 1 cm-es vágás helyett 3 milliméterest tesz lehetővé. addigra a msikból is felszívódik a gáz, és hú, de fogok látni - főleg, ha később még szemüvegem is lesz. megnézte alaposan a nemrég berosált szememet, és azt mondta, hogy kitűnő munkát végzett, aki megcsinálta, minden a helyén, látni fogok.

71. pettra (szerkesztő)
2007. 12. 17. 18:11

ezt még gyorsan megírom: ma ketten telefonáltak a kecskék miatt. az első kérdezte, hogy milyenek, kezdem sorolni, ott járok, samu milyen szép, szelíd, nincs szarva, mire azt mondja, őt aztán nem érdekli, hogy van-e szarva, mert vágásra lesz. meg is egyeztünk gyorsan, hogy tárgytalan az ügy, hogyan is képzeli, hogy vemhes kecskéket levág? meg különben is. a másik telefonáló egy nő volt, továbbtartás a célja, azt mondta, megfontolja, főleg, amikor mondtam neki, hogy igazán megéri, mert két hónap múlva egész nyája lesz a sok szaporulattal együtt. szerintem nem fog újra telefonálni...

72. kapitanyg
2007. 12. 17. 18:15

:)))

73. Csillagjáró (látogató)
2007. 12. 17. 18:57

Látom zajlik az élet!
Nagyon helyes!:)

74. dmolnar (látogató)
2007. 12. 18. 9:53

Nem megmondtam, hogy nyugi, nyugi...:0))) De most nehogy nagy nekibuzdulásodban elkezd szénát hordani, mert akkor megint baj lehet belőle. Mostmár várd ki a teljes gyógyulásodat. A kecskéket meg ne add el. A gyerekek gondozzák őket, amíg kell, utána meg gondozod tovább öket te.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.