A kecskék és én
Egyszer csak rájössz, hogy tanyán szeretnél élni, távol a világtól

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Egy városban az se mindennapos, hogy valaki kecskéket tart, az pedig végképp nem az, ha bakkecskéje is van. A bakkecske a nyáj legfontosabb személyisége, igaz, hogy csak az év egy rövidke szakaszában van rá szükség, de akkor minden rajta múlik, úgy is mondhatnánk, hogy ő a jövő letéteményese. Áldásos tevékenysége nélkül nem lesznek kiskecskék, és ami még fontosabb, nem lesz tej, holott a gazda pontosan ezért tartja az állományt. Ennek ellenére kevesen vállalkoznak baktartásra, főleg, mert szaga van, másrészt haszontalannak tartják, ugyanis az évenkénti megugráson kívül semmi más hasznot nem hoz, ráadásul annyit tud enni, mint három nőstény.

A bakkecskék sokkal impozánsabbak, mint a nőstények, nagyobb a testük, általában van szarvuk, ami nem hátrafelé hajlik, mint a lányoké, hanem oldalra és felfelé nő, ezért aztán egy kifejlett példány a normál kapun csak oldalazva tud bemenni, mert különben elakadnának a szarvai. Kivételt képeznek a szarvatlan bakok, amilyen a jelenlegi bakom, Samu. Neki egyáltalán nincs szarva, és ez rendkívül hasznos, mert nem tud engem oldalba verni vele, viszont mostanában összefüggést vélek felfedezni a szarvak és a termékenyítő képesség között. Előfordulhat, hogy Samuval nincs minden rendben, ez persze egyelőre csak fikció, de talán van benne valami, mert az eddigi két bak úgy befedezte a lányokat, mint a pinty, ez meg csak ugrál és sehol semmi.

Ennek ellenére Samu iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Jött egy ember, mint kiderült, szintén a városban lakik, mi több, kecskézik is, és van neki két nősténye, bakra lenne szüksége. Kérdezte, kölcsön adnám-e Samut? Hát persze, miért is ne? Először úgy gondolta, hogy elhozza a kecskéit ide nekem, de ebbe nem mentem bele, főleg Paula miatt, mert mi van, ha véletlenül agyonveri valamelyik vendégasszonyt, még kártérítést is fizethetek, vagy mit tudom én, szóval ilyen veszélyeknek nem tenném ki magam, viszont annak semmi akadálya, hogy Samu elmenjen kicsit vendégségbe. Na, ebben meg is egyeztünk, de nagyon piszok voltam, mert azzal a feltétellel adom oda, ha egy hónapig nem hozza vissza, ugyanis ha a lányok mégiscsak vemhesek, akkor hamarosan ellésnek nézünk elébe, és akkor Samu csak láb alatt lenne, ideális megoldás, ha nincs is itthon, amikor a nagy esemény bekövetkezik.

A kérdés most az, hogyan vigye el Samut? Városon belül az lenne a legkézenfekvőbb, ha elvezetné szépen pórázon, nem mondom, keltene némi feltűnést, de mégiscsak bölcsebb megoldás, mint a másik variáció, mely szerint bepakolja egy autóba és úgy viszi. Óvatosan figyelmeztettem, hogy én bizony nem tenném be az autóba, mert a bak meglehetősen büdös, és a szaga örökre ott marad, persze végül is nem az én dolgom, még az is lehet, hogy őket nem zavarja a bakszag, sőt, egyenesen kedvelik, én minden esetre meggondolom, hogy megsimogassam-e, mert ha megteszem, utána legalább tíz percig kell sikálni a kezemet. De mint tudjuk, az ízlések és a pofonok különbözőek, és ami az egyiknek büdös, az a másiknak a legfinomabb illat.

Abból se csináltam titkot, hogy Samu esetleg nem fog megfelelni a kihívásnak, ezért könnyítésképpen megadtam a címét annak az embernek, aki tavaly elvitte Tirexet, ott is lehet próbálkozni, de azt hiszem, megtetszett neki Samu, és inkább őt viszi. Szerencsés választás, mert – mint mondta – nagyon kicsi helyen tartja a kecskéit, Samu ezt el fogja viselni, Tirex viszont egészen biztosan szétverné a szarvával az egész ólat, mert rosszul tűri a bezártságot.

Mesélték, hogy régen egy faluban általában csak egy bak volt, és aki tartotta, egészen jól keresett vele, mert oda hordták a környék összes nőstényét és jó pénzért kegyeskedett meghágni őket, ugyanígy bika és kandisznó se volt minden háznál, ma viszont a tehenek és a disznók esetében már feltalálták a mesterséges megtermékenyítést, ezért egy mai tehén azt se tudja, hogy néz ki egy bika. A kecskék viszont az állattenyésztés mostohagyermekei, ennek köszönhetően ők még a hagyományos módon szaporodnak, Samu nagy-nagy örömére.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 63 komment érkezett ()

1. onagyz
2008. 01. 23. 8:31

Éppeb kérdezni askartam, hogy hogy bírja a környék a bakkecske szagát.
Nálunk a bakkecske mindig ugyanahhoz a százméteres akácsorhoz volt kötve (amíg egy ideges határőr le nem lőtte Kalasnyikovval). Ha onnan fújt a szél - mindig onnan fújt - még a legyek is lepotyogtak a levegőből.
A falu kanászáé volt, nem vitte magával tereléskor (a kandisznót sem), minden reggel ballagott kifelé az ostorral, Lehel kürtjével összeszedni a malacokat, le a Páskomba, a tóhoz, a legelőre. Milyen furcsa világ. Egy-két száz tehén reggel is, este is, ötszáz malac, disznó, egy darab szamár naponta végigmasírozott hosszában a falun. Senkinek eszébe nem jutott, hogy büdösek, hogy végigszarták az utat. Igaz, autó nemigen volt, m,ég bicikli se nagyon, Dongó 1 darab, csodájára jártunk. Még villany se mindenütt. Néprádió egyetlen csatornával, a hajdani Kossuthtal.
Kiváncsi vagyok, a gyerekek, akár a mai falusi gyerekek mit szólnának a látványhoz, a mellékletekhez.

2. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 8:54

ilyenkor nem annyira veszedelmes, de szeptember-októberben penetráns. a szomszédok nem szólnak, nagyon jó fej szomszédaim vannak, de tényleg, már annyi grimbuszt csináltak náluk is a kecskéim, hogy akár meg is verhettek volna, de inkább segítenek. és ez a hozzáállás nincs megváltva azzal az olykori kis tejjel vagy sajttal. nagy szerencsém van velük, lehetnének olyanok is, akik még a kutya ugatásába is belekötnek.

3. onagyz
2008. 01. 23. 8:56

Hát mit lehet tenni. Samu a szagával izgatja fel a lányokat :)

4. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 9:01

gyerekkoromban kis faluban laktunk, ott is volt reggel-este tehét és disznófelvonulás, és mindig csodáltam az állatokat, honnan tudják, hol laknak? mert mindegyik akkor vált ki a csordából, amikor hazaért.

5. onagyz
2008. 01. 23. 9:07

Megismerte a kaput, a vonatkozó fát, tetőt, a csuda tudja, mit..
Erről szól a mondás, hogy "áll, mint borjú az új kapunál". Egy ideig - erre emlékszem -, amíg meg nem tanulta a tehén, hol kell kiválnia a csordából, a gazda várta. Vagy a gazdasszony.

6. dadagaladriel
2008. 01. 23. 10:27

itt most is vonulnak a tehenek. és össze is szarnak mindent. a disznókat viszont nem engedik ki, azt mindenki otthon hízlalja. viszont a libák kint vannak, abból nyáron annyi van, hogy fehér az utca. hát, nem mondom, van ennek romantikája.

7. kalimpa
2008. 01. 23. 13:25

ha újraszületnék, netalántán, nem lenne rossz baekkecskéne kszületni :D

8. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 23. 13:26


S milyen jó is az manapság, ha valamelyik településen, ha vonulás nincs is, libák lepik el az utcákat, árokpartokat. Egyre többen még kakasszót se hallani.

9. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 13:31

erősen tervezem, hogy tavaszra szerzek néhány tyúkot és persze egy kakast is hozzájuk. nem élet az élet kukorékolás nélkül.

10. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 13:33

kalimpa, kétszer is meggondolnád te azt. a születéskor a nemek aránya nem ötven-ötven százalékos, hanem valamiért több a kisbak. rájuk viszont nem nagyon van szükség, ezért - akármilyen bájosak - többségüket hat-nyolc hetes korukban levágják, a felnőtt kort sem érik meg.

11. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 23. 13:55


Na de, milyen élet is folyhat egy faluban, ahol nem hallik kakasszó? Ólak állnak üresen, még disznóval is megesett, gazda szemeláttára vitték el hozomra.
Nagyon nem jól működik valami.

12. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 14:45

már falun is megváltozott a norma. az a szép ház, amelyik új, színesre van festve, a kerítése akár egy kastélyé, a kert pedig valójában park, virágokkal, díszbokrokkal, tujákkal és dísztóval. ahol a tyúkok összeszarják az udvart, na, azt lenézik, mert igénytelen. a disznóról (főleg a kecskéről) ne is beszéljünk.

13. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 23. 15:17


Nem pontosan erről írtam, bár kétségtelen, van ilyen is, jobbára újonnan betelepültek, módosabb volt pestiek esetén, de nem kizárt őslakosnál sem. Ami a tapasztalt jelenséget okozza, az a mihaszna munka félelme, amikor a gondosan ápolt gyümölcsöt mások fogyasszák el. Még a görény olykori pusztítását kiheverik, de a rendszeres lopást nem szívelik. Na, ez tűnt föl, hogy sok helyen megszűnt a hagyományos aprójószág tartása, meg egyre több portán mészcsíkot húznak a rendezett tűzifarakásokra, mintha elorozóját visszatartaná.

14. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 15:36

mifelénk nem nagyon lopnak, persze változó, mert a hivalkodó házakba, a túl sok zárral és ráccsal felszerelt lakásokba bemennek a betörők, nyilván én is így gondolkodnék a helyükben, mert ahol már az utcáról látszik a gazdagság, onnan azért csak van mit elvinni. errefelé inkább az ilyenfajta munka alantassága a visszatartó erő: a kosz, ami az állattartással jár, a sár, nyáron a legyek (mert vannak bizony), meg a szomszédok akadékoskodása. régen minden háznál volt mindenféle haszonállat, kinek jutott eszébe feljelentgetni a másikat a legyek miatt?

15. Csillagjáró (látogató)
2008. 01. 23. 15:48

Megoldás: Old Spice:D

16. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 15:58

csillagjáró, egyszer szagold meg, ez maga az old spice :)

17. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 23. 16:14


Ez a városok kertes részein lakók közti súrlódás, de a kistelepüléseken élők a terményt dézsmálókkal és baromfitolvajokkal hadakoznak, ha tudnak egyáltalán, hisz' csak tettenéréssel lenne bizonyítható, mégha elő is kerülne az az egy-két lopott tyúk - nincsenek azok ellátva személyiszámos arcképes igazolvánnyal - meg nem is jellemző hagyományos életvitelük miatt baromfiudvar tartása. Hogyne, akadnak köztük is dolgos kivételek, csak sok, nagyon sok kistelepülés kakasszó nélküli.

18. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 16:24

évtizedekkel ezelőtt tetten értek egy házaspárt az egyik ház tyúkóljában, lopás közben. rajtuk is maradt a ragadványnév, azóta is "tyúkosoknak" hívják őket, jobban mondva már nem is őket, mert ők már meghaltak, de a gyerekeik továbbörökítik a bélyeget. volt egy másik, baromfilopásra szakosodott család, de azoktól mindenki félt, és ahova lopni mentek, inkább úgy tettek a háziak, mintha nem vennék észre, mert talán a vasvilla is előkerült volna. erre nem is gondoltam, hogy talán azért hagyott alább a tyúklopás, mert nincsenek is tyúkok...

19. bicus (látogató)
2008. 01. 23. 16:31

Pettra, és arról is megállapodtatok, hogy akkor mi van, ha neadjisten pl. a vendégségben Samunak eltörik a lába, megbetegszik, élősködőt kap stb., mert nem elég gondosan tartják? Elveszítheted a kecskédet. Ha baj van, kapsz tőlük valamilyen kártérítést? (lehet, hogy túl gyakorlatias vagyok...)

20. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 23. 16:32


nemrég meglátogattam hajdani szünidei hízlalásom színhelyét, arculata mint akkor, csak furán éreztem magam, mire rájöttem, nem hallok kakasszót. körbe autókáztam, sehol nem láttam kapirgáló baromfikat, s ennek okai vannak.

21. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 16:42

bicus, nem állapodtunk meg, de nem hinném, hogy nem vigyáz rá, nagyon akkurátus emberke. van neki négy gyereke, azért tart kecskéket, ettől már szeretem is.

22. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 16:44

hmmmm, csak azt ne hidd, hogy olyan könnyű baromfit szerezni. valamikor bábolna ontotta az előnevelt csirkéket, válogathattál, hogy húscsirkét veszel, vagy tojót, most ilyen nincs, tojóházakból lehet kifogni olcsón letojt tyúkokat, na meg törpetyúk annyi van, mint a szemét, de azok meg kellenek a fenének.

23. Gigi
2008. 01. 23. 20:42

Még én is emlékszem rá, hogy amikor jöttek haza a nagyanyámék disznai, szaladtunk kinyitni a kaput. Aztán segítettünk beterelgetni őket az ólba.

Az én gyerekeim meg sikítófrászt kapnak, ha egy legyet látnak. :(

24. Hol a pénz (látogató)
2008. 01. 23. 21:36

Bábolnán most is lehet venni napos csirkét, söt több fajtát mint a höskorszakban. Falun is jobban szeretik a szétfolyo sárgáju lejárt szavatosságu nyugati olcso tojást.:-)

25. 12szer
2008. 01. 23. 22:02

- Jézus Mária Te élsz? Kérdezi ijedten, telefonáló barátját egyszerű emberünk.
- Bizony van reinkarnáció! Újjászülettem.
- És hogy vagy?
- Öregem ez baromi jó! Kaja, pia, nők! Amennyit akarok.
- Hol vagy, mit dolgozol?
- Itt vagyok Bábolnán. Kannyúl.

26. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 22:14

jaj, 12x :)))

27. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 22:16

hol a pénz, nem tudtam, hogy bábolnán még működik valami, de lehet, hogy kicsit körülményes is lenne mindenkinek odabumlizni tíz csirkéért. régen minden településen voltak megbízottak, előjegyzéseket vettek fel, és ha jöttek a csirkék, indult a riadólánc és mindenki szaladt, hogy neki jussanak a legszebbek.

28. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 23. 22:19

tele vagyunk ma ilyen disznószaros nosztalgiával. gigi, engem megnyugtat, hogy másoknak is vannak ilyen emlékei, és hogy van még, aki szerint nem a marson kell megoldani a fennmaradásunkhoz szükséges táplálokok előállítását.

29. Gigi
2008. 01. 23. 22:20

28-ra:

hát igen, nem nagyon szeretnék 10 év múlva algát enni. :((

30. dmolnar (látogató)
2008. 01. 24. 15:26

Az én nagyapáméknál egészen pontos rendje volt a dolgoknak. ha jól emlékszem először a disznók vonultak nagy tülkölés (a kanász tülkölt) közben egészen hajnalban, aztán jöttek a birkák, majd a tehenek. hazafelé némileg hasonló sorrendben. És nem kellett egyik jószágot se nagyon terelgetni, csak kinyitni a kaput és kész. Igaz, a házat még a libák is megismerték - mert én még azt is legeltettem az unakahugommal, meg a bátyámmal - a falu végénél jól megzavartuk őket, és félig repülve, félig szaladva mentek a házig. Ott aztán megálltak szépen egy csomóban a kapu előtt.. Hej de nagyon szerettem nézni ezeket az állatseregleteket...

31. izomagyu
2008. 01. 24. 15:52

tény és való, hogy ameddig a más munkájának eredménye az ejnye-bejnye megélhetési bűnözési kategóriába tartozik, vagyis a kommunizmusi meseeszme alá, hogy mindenki a képessége szerint tesz be és a szükséglete szerint vesz ki, addig csak az lehet az eredmény, hogy a végén senki nem tesz be, vagyis inkább magának sem termel

32. Hol a pénz (látogató)
2008. 01. 24. 16:30

Azért a csucs most fog jönni mert semmit nem lehet eladni ADOszám és nyugta nélkül mert ezek kiváncsibbak mint Rákosi volt.

33. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 24. 16:59


32-re

nono! akkor halvány gőzöd sincs a TT pisztolyos beszolgáltatási akciókról.

34. Hol a pénz (látogató)
2008. 01. 24. 17:15

Rendszerválltáskor hallottam egy párbeszédet a TT pisztolyos és a padlástulajdonosok között.

35. Hmmmm (látogató)
2008. 01. 24. 17:17


más hallani róla, és más akkor át is élni.

36. Nagymóni (látogató)
2008. 01. 26. 15:22

Azt nem tudom hogy a bak szarvatlan mivolta a termékenyítő képességét befolyásolja-e, viszont a szarvatlan és főleg a szelíd bak leány utóda nem lesz túl jó tejelő anya. (fogalmam sincs, miért). A mi Tádénk óriási szarvakkal volt megáldva, a képességeivel sem volt semmi baj, csak ránk nézve jelentett némi veszélyt. Rendszeresen el kellett játszania a páromnak a Toldi-ból a bikás felvonást.

37. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 26. 15:28

most is elnézegettem őket, hát ha vemhesek, akkor valami miniatűr gidáik lesznek, mert egyáltalán nem látszik rajtuk. viszont samu tegnap elutazott, utánfutón, úgy reszketett a szerencsétlen, hogy szívszaggató volt nézni, szerintem azt hitte, hogy minimum a vágóhídra viszik. most egy hónapig nincs bakom, hurrá!

38. Nagymóni (látogató)
2008. 01. 26. 15:40

Legkönnyebb akkor észrevenni a pocakját (ha van neki), amikor két lábon állva kepeckedik valami finom falat után. Különben nálunk is volt már meglepi-gida szeptemberben.

39. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 26. 15:42

azért nagy kitolás lenne, ha nem ellene meg egy kecském se most tavasszal, de nagyon vékony a derekuk...

40. Nagymóni (látogató)
2008. 01. 26. 15:48

kérd meg őket szépen, hátha valamelyik hajlandó szezon-tejelni mint Amálka

41. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 26. 15:49

most nagyon jól érzik magukat, süt a nap, szép az idő, rohangálnak, vívják a szarvcsatákat, mondtam nekik, hogy kéne egy kis tej, de nem válaszoltak semmit:)

42. bicus (látogató)
2008. 01. 27. 11:43

Biztosan nem eléggé szépen mondtad nekik. Próbáld újra! :)

43. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 27. 13:06

mantrázok nekik, de az idei évem úgy pocsék, ahogy van, valahogy semmi sem akar összejönni.

44. bicus (látogató)
2008. 01. 28. 1:57

Vannak ilyen évek, Pettra. De még az elején vagyunk, nem is biztos, hogy ilyen lesz az egész. Ne keseredj el. Ezeknek?! - kérdeztem a minap Lordtól. Most tőled is ezt kérdezem. Egy frászt! Nem keseregsz, hanem a sarkadra állsz, és mindent megoldasz. Téged kemény fából faragtak. Beletörne a bicskája annak, aki megpróbálna átformálni. Meg hát mi is itt vagyunk neked, veled, és biztatunk. Csak bátorság!

45. pettra (szerkesztő)
2008. 01. 28. 7:09

a kemény fámról kezd rossz véleményem lenni, most valami influenza csapott le rám, nyilván le vagyok gyengülve és leterített, lázas vagyok és nem marad meg bennem semmi. ezzel még orvoshoz se érdemes menni, szóval ennyit arról, hogy ma kezdtem volna dolgozni - nyilván kihagyom még a mai (holnapi?) napot, nem szívesen hánynék össze mindent.

46. bicus (látogató)
2008. 01. 29. 0:23

Más már nem hiányzott. Ha nem múlik a lázad, hívd ki a háziorvost, mert ha tényleg influenza, akkor azzal nem szabad játszadozni. Adom itt a tanácsot, holott én is mászkáltam majd egy hétig lázasan, mire szóltam a dokinak, ő meg kiderítette, hogy tüdőgyulladásom van. Mostanában másztam ki belőle. Szóval, azért majd gondold meg a dolgot! Most pihenj, teázz, egyél sok vitamint (pl. savkáp), és gyógyuljál! :)

47. bicus (látogató)
2008. 01. 29. 22:32

Off
Küldtem privát emilkét, kettőt is, nézzed meg! :)

48. bicus (látogató)
2008. 02. 07. 16:12

Van hír a Samuról? Hogy fogadták a lányos háznál?

49. pettra (szerkesztő)
2008. 02. 07. 16:29

nem tudom, bicus, de momentán ez érdekel legkevésbé. olyan vagyok, mint az őszi légy, kimegyek a kapuig a postáért, és már félő, hogy visszajönni nem lesz erőm, meg akarok fulladni, kaptam rá mindenféle jókat, orvos azt mondja, hogy javulok, kérdés, hogy én miért nem érzem. e pillanatban annak örülnék leginkább, ha a lányokat is elvinné valaki, ma két villányit dobtam nekik, és majdnem ott haltam meg.

50. bicus (látogató)
2008. 02. 07. 18:13

Tudom, Pettra, sajnos nem vagy jól - csak arra gondoltam, hátha pl. telefonon jött valami hír. Spekuláltam azon, hogy vajon be tudott-e illeszkedni valamennyire, elfogadták-e a többiek.
Jó volna neked valaki, aki segíthetne, akár jövőbeli sajtok fejében, amíg össze tudod szedni magad, némi orvosi segédlettel. Ezzel nem mondtam újat, persze.

51. pettra (szerkesztő)
2008. 02. 07. 19:18

hétfőn megyek laborba, aztán háziorvos, kapok sürgősségi beutalót kardiológiára (enélkül március 17. a legközelebbi időpont), aztán kitárgyaljuk, mi legyen. nem vagyok kórházpárti, de most nagyon hajlok rá, hogy küldjön be valahova, ahol tetőtől talpig végignéznek, megjavítanak, azt se bánom, ha kiszedik az összes vesémet, csak csináljanak megint embert belőlem.

52. esterella (látogató)
2008. 02. 09. 19:34

Szia Pettra!

Annyira reménykedtem benne, hogy az év végével véget ér a rossz korszakod is, de talán majd tavaszra. Nem ellenek a lányaid? Nálunk mát 16 mama túl van rajta, 28 kis kecske született.
Mitől fulladsz? Jobbulást és kitartást kívánok neked!!!

53. bicus (látogató)
2008. 02. 10. 21:45

Pettra, azt hiszem, jól gondolod, hogy be kellene menni egy generál-vizsgálatra. A különböző bajok összefügghetnek, jobb volna talán és hatékonyabb együtt kezelni, ahhoz viszont az kell, hogy földerítsék őket. Holnap gondolok majd rád - meg persze holnapután, meg mindig.
Esterella, üdv a kiskecskéidnek!
Majd lesz Pettráéknál is, csak megvárják, míg a gazdasszonyuk felépül.

54. esterella (látogató)
2008. 02. 11. 21:40

Köszi Bicus! Lehet, hogy viccből írtad, hogy a rendes kecskék tekintettel vannak a gazdájukra, de képzeld nálunk többször is előfordult, hogy a párom kérését figyelembe véve, szabott időre ellettek! :)
Pettra túl vagy már a vizsgálatokon?

55. bicus (látogató)
2008. 02. 12. 19:07

Esterella, ezt nem mondod komolyan?!
Persze, hogy viccből írtam, eszembe nem jutott volna, hogy van ilyen.
Akkor Pettrának is csak kérnie kell?
Na jó, ezen még gondolkodom kicsinyég... :)

56. esterella (látogató)
2008. 02. 13. 9:30

Na jó volt olyan, hogy estére kérte az ellést a párom, de éjjel 2-re lett meg a pici! :)

57. bicus (látogató)
2008. 02. 13. 15:48

56-ra
:)

58. esterella (látogató)
2008. 02. 25. 20:16

Hahó Pettra!
Mi van veled mostanság? Javul az egészséged?
Kecskék hogy vannak? Hányan vannak és egyáltalán mi újság nálad?

59. pettra (szerkesztő)
2008. 02. 28. 17:57

szia, esterella, a kecskék kitűnően vannak, szaporulat az nincs, de ez egy külön történet, nemsokára megírom. pillanatnyilag ez a legokosabb, amit tehetnek, mert a guta megütne, ha most kezdődne a fejési szezon, amikor nem vagyok a helyemen...

60. Babette
2008. 02. 28. 18:15

Mi a helyzet veled, Pettra? :)

61. esterella (látogató)
2008. 02. 28. 20:44

Hát úgy veszem ki a szavaidból, hogy továbbra is gondok vannak, nagyon sajnálom, most már rádférne egy kis jó is!
Azért remélem, ahogy az idő javul, úgy az életed is rendbe jön. A legrosszabb, hogy már régóta tart nálad ez a hullámvölgy és ilyenkor baromi nehéz visszatalálni a rendes kerékvágásba, de szerintem te vagy annyira erős, hogy ha lassan is, de sikerüljön! Ehhez kívánok sok sikert és azért írj néha, hátha az is jót tesz, ha kibeszélheted a bajaidat és ahogy látom itt azért vannak olyan lelki társak akik szívesen segítenek neked, ha másban nem is tudnak, a lelked ápolgatásában igen!

62. pettra (szerkesztő)
2008. 02. 28. 23:04

esterella a végén minden jobbra fordul, mint a mesében, csak ki kell várni. most még pocsék a helyzet, de már felnőttem hozzá lelkileg, a múltkor túl hirtelen történt, szinte rámszakadt az egész tortúra, most volt időm megszokni a gondolatot, és már nincs bennem semmi hiszti. alapjában véve elpusztíthatatlan vagyok, ha kapok időt, hogy megbarátkozzak a gondolattal...

63. Gigi
2008. 02. 28. 23:18

Látom már, Samu elutazott.

Nem örülök viszotn, hogy nem vagy jól. Egyébként ez a vírus valahogy mindenkit kikészített, aki elkapta. Én 2 hétig voltam betegállományban, igaz, először visszamentem egy hét után, de visszaestem. És napokig csak szédelegtem, mint a liba. Én, aki vagy 25 éve nem voltam beteg!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.