Hála a jóistennek, eddig nem sikerült eladni a kecskéimet, mert ha sikerült volna, most itt vernék rám az ajtót a becsapott vevők. Úgy hirdettem ugyanis a lányokat, hogy vemhesek, nem csalásból, hanem mert meg voltam győződve róla, elvégre több mint fél éve együtt élnek egy apaállattal, aki a szemem láttára hágta meg őket, nem is egy ízben, erre kiderül, hogy szó sincs semmiféle vemhességről.
Egészen véletlenül járt itt a múlt héten egy állatorvos – ez persze igazából egy másik történet -, mert megszabadultam a három perzsa macskától. Részben azért döntöttem így, mert nálam is szóba jött a macskaszőr-allergia, ami még elment volna, de a lányom nyakán nyirokcsomók nődögélnek, és az orvos szerint minden lakásban tartott állattól meg kell szabadulni. Ezt tetézte, hogy amikor az előző kórházból megtértem, szinte a szó szoros értelmében hátratántorodtam az ajtónál, mert áthatolhatatlan macskabűz fogadott (a lányom ragaszkodott a macskákhoz, de az almot takarítani utálta). Megszületett a döntés, hogy lapátra tesszük a macskákat, feltettem hát őket az expresszre, és néhány órán belül telefon jött, még aznap megjelent egy család és elvitte egyben mind a hármat. Szuper, ráadásul állatorvos az illető, a lehető legjobb helyre kerülnek, megkapják majd mindazt, amit tőlem nem (pl rendszeres bolhátlanítás, féreghajtás, óvó szurik). Miközben az új macskagazda kifele fuvarozta a házból a cicusokat, kérdeztem, létezik-e, hogy bak mellett nem vemhesülnek a kecskék, mire azt mondta, hogy hát persze, lehetséges, hogy magtalan, esetleg rossz a technikája.
Holtbiztos, hogy nem vemhesek, nyargalásznak, mint a kamaszok, játszanak, és meglehetősen karcsú a derekuk, már ahhoz képest, ahogyan egy vemhes kecske kinéz.
Egy héttel ezelőtt még mérgelődtem, hogy micsoda vicc ez a természettől, hát mit vétettem én, hogy itt van ez a tengersok kecske, mégse lesz egy deci tejem se egész évben, de azóta végiggondoltam a dolgot és rájöttem, hogy a gondviselés intézte így a sorsunkat. Ha vemhesek lettek volna, hogyan úsztam volna meg az ellési időszakot? Hogyan lettem volna ott mindegyik lánynál, hogy figyeljem, rendben van-e minden, esznek-e a kicsik, ki cumiztatta volna őket szükség esetén? Aztán ki fejte volna az anyákat, hogy legyen később elegendő tejük? Hát senki! Ilyet tényleg nem kérhetek senkitől, ez annyira csak a kecskékre és az egyetlen gazdájukra tartozik, hogy nem behelyettesíthető. Tavaly csak a hályogműtétem idejére vették át a gyerekek a stafétabotot, meg is sínylették a kecskék, nem lehet velük kísérletezni, hogy az egyik leteperi, a másik megfeji, megbosszulják és kevesebb tejet adnak.
Mindezek után úgy döntöttem, hogy hálát adok az égnek, amiért elmaradt a szaporulat, kihagynak egy évet és kész, illetve – ha vége lesz a kórházas tortúrámnak – szerezhetek kölcsön egy bakot és talán még tavasszal ivarzanak egyet, ami bejöhet, és akkor teljesül régi álmom, télen is lesz tej a háznál.


Hozzászólások
Eddig 41 komment érkezett (
)
1.
onagyz
2008. 02. 28. 23:08
Hát erre nem számítottunk. Ez a Samu! Csak dugik, dugik, oszt semmi haszna. Csak a szerencse.
2.
Hmmmm (látogató)
2008. 02. 28. 23:09
Sutyiban Samu nem használt óvszert?:))
3.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 28. 23:09
ha látnád, mennyire élvezi! egyfolytában a lányok hátuljában tartja az orrát, néha meg mást is. már futnak előle, de hiába.
4.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 28. 23:10
ma megfordult a fejemben, meg kéne tapogatni alulról, hogy van-e neki mindene...
5.
Gigi
2008. 02. 28. 23:10
No, és mi van azzal, aki elvitte Samut? Vagy csak akarta?
Amúgy minden rosszban van valami jó. Csak tej és sajt nem lészen.
6.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 28. 23:12
rátapintottál a lényegre, gigi, most meg kell találnom az embert, mert különben ő is nagyot csalódik...
7.
natinha
2008. 02. 28. 23:13
ezek a pasik! (kecskék, kommentelők) :D
8.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 28. 23:14
hinata, csak nem fedeztél fel valami hasonlóságot?
9.
lord
2008. 02. 29. 3:48
Kedves petra !
Lám-lám. A Samu elődje ha rossz is volt Veled - legalább teljesítette kötelességét.
Annyi kecskét tartani, mint Te tartasz, minimális haszon nélkül, luxus... Ha a tavaszi virágfakadás sem hoz náluk változást (egyébként nem hallottam anno ilyenről), adjál túl rajtuk...
10.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 6:56
nem ritkaság, lord, a tavaszi ivarzás, de azt eléggé nehéz kölcsönbakkal belőni, vagyis megint kellene egy saját bak, de olyan, aki tesz is valamit, nem csupán mímeli. tegnap, amikor hazaértem, egyből mentem hozzájuk, hát azt látni kellett volna, ahogyan hízelegtek és örültek nekem, nincs az a macska, amelyik utánuk tudná csinálni.
11.
kalimpa
2008. 02. 29. 8:36
Sami, samu, de legalább megpróbálta, ez is becsülendő nem?
12.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 8:53
persze, ettől még a sorsa megpecsételődött, mert senkinek sem kell egy ilyen bak...
13.
esterella (látogató)
2008. 02. 29. 9:24
Hát Pettra, mit mondjak, nálam eddig 3 bak tette a dolgát és egyikre sem lehetett panaszom. /megjegyzem, mind a három szarvatlan volt/Egyébként azt, hogy van-e "ott hátul valami", nem kell megfogdosni, mert akkora, hogy néha a vendégeink azt hiszik, hogy neki is tőgye van! :) Ha nem látod, akkor nincs ott semmi és akkor nem csoda, ha elmaradt a szaporulat. Sajnos a szarvatlan bakkecskéknél, főleg, ha szarvatlanok az anyák is előfordulhatnak problémák, de ezek inkább a piciknél jelentkeznek. Nálunk szarvatlan a bak és van szarvalt, illetve szarvatlan anyám is és minden évben volt egy-két pici /mindig szarvatlan anyántól születetteknél/, akinél gond volt a nemi jelleggel. Nem lennék a helyedben, mert ez azt jelenti, hogy Samut le kell vágni, vagy eladni húsnak és nagyon gyorsan venned kéne egy bakot is, mert valóban nagy luxus ennyi lányt tartani üresen!
14.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 9:31
nem tudom, hogyan tovább, írtam annak, aki samut hozta, mert az lenne a legjobb, ha ő vinné el és levágná, vagy azt csinálna vele, amit akar. kicsi bakom nekem is volt szarvatlan egyszer, ő máig megvan (másik helyen) és nincs vele semmi baj, igaz, csak az anyja volt szarvatlan. hogy honnan varázsolok most elő egy bakot, az nagy kérdés, meg az is, kell-e nekem a sok probléma, ami egy szarvalt bakkal együtt jár.
15.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 9:32
ja, igen. állítólag samunak már voltak leszármazottai. akkor hogyan is van ez? közben elmúlt a képessége?
16.
Gigi
2008. 02. 29. 9:51
Vagy mégse voltak, csak mondták neked, hogy megvedd.
17.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 9:52
samut nem vettem, hanem kaptam, nigráért cserébe. nem hiszem, hogy be akartak volna csapni, jóban vagyunk, sokat segítettek már nekem, ez valami fatális véletlen.
18.
natinha
2008. 02. 29. 9:56
re 8
ó, dehogy! :)))
19.
Gigi
2008. 02. 29. 9:59
Akkor közben elveszett neki a micsodája, mint a viccben a vén bikának, aki fönnakadt a kerítésen. :)
20.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 10:15
még az is lehet, eléggé sokszor mászott át a kerítésen:)
21.
bicus (látogató)
2008. 02. 29. 12:20
Azt mondja a fáma, hogy semmi sincs ok nélkül. Most végre kiderült, a Samu olyan, amilyen: a természet rád vigyázott, hogy míg betegeskedsz, legalább a kecskelányokkal ne legyen munkád.
Talán jobb volna kihagyni azt a tavaszi ivarzást is, míg nem rendeződnek teljesen a dolgaid. Majd azután beszerzel egy bakot. Nem hiányzik mostanában, hogy kergetésszen a ház körül, mi van, ha nem vagy elég gyors és megsebez a szarvával? Komoly sérüléseket képes okozni. Innen persze könnyű okosnak lenni. Sokba kerül a tartás semmi haszon fejében, tudom.
22.
12szer
2008. 02. 29. 12:38
Tegnap még irigyeltem Samut.
23.
pettra (szerkesztő)
2008. 02. 29. 15:51
samu még ma is azt hiszi, hogy övé a világ.
24.
kalimpa
2008. 02. 29. 17:19
szeressétek Samut, nem tehet róla, hogy illyen lett, lehet, hogy nagyon stresszes, nem?
25.
bicus (látogató)
2008. 03. 01. 11:47
23-ra:
Jobb neki így, mint ha tudná, hogy már nem is...
26.
pettra (szerkesztő)
2008. 03. 01. 18:51
ma kivittem nekik az összegyűlt kb öt kiló kenyeret. na ki volt, aki megállás nélkül tátogott és mindenkit el akart verni a falatoktól? hát természetesen samu volt az. nem jó semmire, viszont háromszor annyit eszik, mint más kecske.
27.
12szer
2008. 03. 01. 19:33
Mintha magamat látnám! Brühühü brühühü.
28.
olajos
2008. 03. 01. 19:46
Samu egy igazi macsó. Sör nem kell neki? Te tényleg meg mersz tapogatni egy bakkecskét, lazán, a lába között hátulról? Na, ehhez kell bátorság!
29.
pettra (szerkesztő)
2008. 03. 01. 19:48
samut bármikor, bárhol meg lehet tapogatni, nem bánt senkit. ugyanezt tirex-szel már nem mertem volna megtenni, azért a szarvak sokat számítanak ám a bakok fején, de mert samunak nincsenek, ártalmatlan.
30.
kalimpa
2008. 03. 02. 11:22
miért? az akit megtapogatnak hátulról, a lába között, azért verés vagy ütés jár?
31.
bicus (látogató)
2008. 03. 03. 11:46
Nem fúvódnak föl a kenyértől? Lehet, hogy hülye kérdés.
32.
bicus (látogató)
2008. 03. 03. 11:49
Kalimpa! Hogy mi jár a tapogatónak, az attól függ, mit talál, illetve talál-e egyáltalán valamit! Némelyik hímnemű mind egyforma. :)
33.
pettra (szerkesztő)
2008. 03. 03. 21:08
igazából nem kell megtapogatni, menet közben is látszik... ja, és a kenyértől nem fújódnak fel, nagyon is szeretik, jól bezabálnak és utána elfekszenek emészteni.
34.
bicus (látogató)
2008. 03. 04. 15:44
...a látszat néha csal! :)
35.
pettra (szerkesztő)
2008. 03. 04. 20:57
bizony, csal. a fene se gondolta volna, hogy pont velem történik meg ilyesmi.
36.
esterella (látogató)
2008. 03. 10. 20:03
:(
37.
olajos
2008. 03. 11. 21:34
Tirex - ezért kapta a nevét? Vérnösző?:-)
Kalimpa - nem jár automatikusan rúgás ezek szerint, de én laikus vagyok kecske ügyben, azt hallottam, rúgdosnak rendesen, nem szelíd jószágok és fel is öklelnek, ha mérgesek. Ezért kérdeztem.
Én egyszer találkoztam öt bakkecskével. Kisgyőrnél autóztunk a gyerekekkel és a legelésző kecskék mellett megálltunk. Azonnal odarohantak és az egyik (vagy talán kettő is) felugrott a motorház tetőre. Helyes kiskecskék voltak, pici szarvakkal. No, azt nagyon mérgesen előre tartotta az egyik és a szélvédőt böködte vele. Lehet, hogy ezt már meséltem Pettra? Először megijedtünk, aztán nagyon nevettünk rajtuk. Tök komolyan gondolta, hogy autóstul, szélvédőstül, mindenestül felöklel minket. A dudától viszont annyira megijedt, hogy akkor hajlandó volt leugrani.
38.
pettra (szerkesztő)
2008. 03. 12. 10:24
tirex eredetileg rex volt, a fiaim nevezték el tirexnek, tekintettel a félelmetes küllemére. amúgy annyira nem vérengzősök, csak szeretik ijesztgetni az embert - ha okoztak is sérüléseket, sose volt szándékos.
39.
laci (látogató)
2008. 10. 28. 7:14
A vemhes kecske nem engedi magához a bakot. Lecsapja a farkát és nem érdekli a bak. Ebből lehet tudni ,hogy sikerült-e a dolog . A terhességet meg k.b. félidőn túl lehet csak észre venni. Amelyik (tüzel) az kíséri a bakot ,felkínálkozik neki.
Sok sikert.
40.
laci (látogató)
2008. 10. 28. 19:53
nem vagyok vénember csak vannak kecskéink.veghneniki@citromail.hu
41.
pettra (szerkesztő)
2008. 10. 28. 20:12
bocs, a vénember egy másik posztnál kommentelt, de közben rájöttem, hogy ha ráklikkelek a nevére, akkor kiadja az emilcímét. csak belejövök lassan. samu bizonyítottan magtalan volt, úgy hogy neki aztán hiába kínálkoztak fel a lányok. azóta egy tanyán élnek, ott van egy nagy bak, aki megtette a dolgát, samut meg kedvtelésből tartják.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.